A katalepszia tudományos értelemben az izmok merevségét jelenti, azt a viasz-szerű állapotot, amikor adott helyzetbe hajlítjuk őket és ők úgy maradnak.

Élelmes hipnotizőrök generációi keresték meg betevő kenyerüket ezen. A recept egyszerű, állítsuk minél viccesebb vagy drámaibb helyzetbe a népet a színpadon, felhasználva ezt a természetes jelenséget, és szolgáltassunk ezzel szórakozást a maradék népnek a színpadon kívül. Tehát pénzkeresetnek sem utolsó.

Valójában ez ugyanannyira "természetfeletti", mintha színpadi show-t csinálnánk abból az egyébként roppant érdekes jelenségből, hogy valaki tüsszent egy adott inger hatására. Na jó, azért ismerjük el, amit el kell ismerni: a színpadi show remekül mutatja, milyen elképesztő ereje van a tudatunknak a testünk fölött. És ezt valóban érdemes az eszünkbe vésni.

Aki már látott teljes test katalepsziát színpadon az tudja, hogy egy két szék támlájára felfektetett test izmai annyira merevvé tudnak válni, hogy rá lehet állni, akár egy deszkára. Ezt tudatosan aligha tudná az alany megtenni. Aki még nem látott és lusta a youtube-on keresgélni, az katt ide.

De mi is ez?

Ez a jelenség egészséges embereknél a transz állapot természetes kísérője. Annak a biztos jele, hogy a tudatalattink átvette az irányítást az adott izmok felett.

Az egyik legegyszerűbb és ennél fogva a legfrappánsabb formája a szemkatalepszia. A szem izmainak lezárása a tudatalatti segítségével.

Mielőtt felszisszennénk, emlékezzünk rá, hogy a testünk legfontosabb funkcióit az idegrendszer tudatalattihoz tartozó része irányítja. Többek között a légzésünket, vagy a pislogásunkat. Tehát jó kezekben vagyunk.

Egyértelmű, hogy ezt a jelenséget nem csak bűvész-hipnotizőrök tudják előidézni. Ezt bárki elő tudja idézni saját magának.

Tehát mire jó a szemkatalepszia tudatos előidézése?

Amint tudatosan létre tudjuk hozni azt az állapotot, amikor a tudatalattinak átengedjük az irányítást a szemünk izmai felett, gyakorlatilag megnyitjuk a tudatunkat a tudatalattinknak.

Ez nem azt jelenti, hogy a tudatos énünk beájul és fogalmunk se lesz mi történik velünk. Ez egy közkedvelt tévhit.

Ehelyett az történik, hogy tudatos döntéssel félreállítjuk a tudatos tudatunkat. Elküldjük malmozni a sarokba, ahol ő figyel. Embertől függ, kinek milyen a tudatos énje és hogyan reagál erre.

Lesz akinek akinek a tudata alig várja, hogy letehesse a munkát és örömmel bevonul a sarokba sziesztázni, lehet, hogy valakinek ellenkezőleg, a tudata az elején lázadozik a "lefokozás" ellen, és lesz bizonyára olyan, akárcsak az enyém, aki ugyan duzzogva elvonul, de a sarokból időnként "osztja az észt", csak hogy tudjam, hogy ő résen van ám.

Ezt úgy hívjuk hivatalosan, hogy kikapcsoljuk a Kritikus Faktort. Innentől az út a tudatalattihoz szabad és megadhatjuk a tudatalattinak a kívánt programot.

Mit tudsz kezdeni vele, ha alkalmazod?

Ahogy az út szabad a tudatalattiba, a lehetőségek tára végtelenné válik.

A módszer úttörője, Dave Elman, orvosok és fogorvosok ezreit tanította meg ezzel a módszerrel a fájdalomcsillapítás és teljes érzéstelenítés elérésére. Komoly műtéteket, szüléseket vezettek le úgy, hogy a páciens semmi fájdalmat nem érzett annak ellenére, hogy semmilyen kémiai fájdalomcsillapítást nem kapott.

Tudom, hogy ezt nehéz elsőre elhinni, de az agy képes erre.

Bizonyíték kell, nem ígéret?

Aki bírja a műtét látványát és nem borul az asztal alá (tudom miről beszélek), annak íme egy videó, ahol Dr John Butler, az oktatóm, egy műtéten esik át önhipnózis közben.

Egy hosszabb videó a hipnosebészetről, pedig itt elérhető.

De ne siessünk előre! Egyelőre maradjuk a szemkatalepsziánál.

Hogyan végezzük?

Nagyon egyszerű. Találjunk ki egy vezényszót. Én azt szoktam használni, amit maga Dave Elman is használt: green. De maga a szó mindegy. Mondjuk ki magunkban azzal a paranccsal, hogy amint kimondjuk szemünk becsukódik.

Green. Csukjuk be a szemünket. Vegyünk egy mély lélegzetet és miközben lassan fújjuk ki a levegőt, lazítsuk el a szem környéki izmainkat. Lazítsuk őket egészen addig a pontig, amíg úgy érezzük, hogy már nem működnek. Képzeljük azt, hogy már nem működnek. Amikor már úgy érezzük, hogy az izmok annyira lazák, hogy már nem működnek, próbáljuk meg kinyitni őket és győződjünk meg róla, hogy már NEM működnek.

Használjuk a képzelőerőnket és képzeljük, hogy annyira ellazultak az izmok, hogy a szemhéjak összeragadnak, mintha csak pillanatragasztóval ragasztottuk volna őket össze. Képzeljük azt, hogy minél jobban próbáljuk kinyitni a szemünket, annál jobban összezárul.

Ha elég teret engedtünk a képzelőerőnknek és megengedtünk magunknak ezt a játékot, akkor a tudatalatti csukva tartja a szemünket. A tudatos tudat természetesen bármikor közbe léphet és kinyithatja, de emlékezzünk rá, most azt gyakoroljuk, hogy a tudatos tudatot félre állítsuk. A tudatos tudat tudja, hogy az izmok teljesen működőképesek. Ez a Kritikus Faktor szerepe, kiszűrni a tévesnek ítélt információt. De most mi ezt szándékosan nem akarjuk.

A tudatalatti számára azonban a képzelet és a valóság egy.

Amikor ismét azt mondjuk magunknak, hogy "green" (vagy bármi is a mi vezényszavunk), akkor hagyjuk, hogy a szemek ismét simán kinyíljanak. Visszakapcsoltuk a tudatos tudatot.

Itt kezdődik az igazi kontrollja a tudatnak, amikor át tudjuk adni az irányítást a tudatalattinak és vissza is vesszük azt.

Mindvégig mi agyunk és a mi akaratunk irányított.

Gyakorlás

Ez egy nagyon egyszerű gyakorlat, mégis, alkattól függően kinek kevesebb, kinek több gyakorlásra van szüksége. Ha ezt jól begyakoroltuk, akkor jöhetnek majd az igazi csemegék.

Amikor jól csináljuk észrevesszük, hogy egyre automatikusabban záródnak a szemek és már szinte maguktól végrehajtják a szemkatalepsziát. Fantasztikus élmény! Úgy tudunk majd kapcsolgatni a tudatos tudat és a tudatalatti között, mint valami távirányítón. Úgyhogy rajta!

Addig is jó játékot és jó gyakorlást!

Tipp

Akinek nagyon nem megy, és van kéznél egy gyerek, az kérje meg a csemetét, hogy mutassa meg neki, hogy kell csinálni. Kérje a gyerektől, hogy képzelje azt, hogy nem tudja kinyitni a szemét. Képzelje el, hogy nem tudja kinyitni a szemét és közben próbálja meg kinyitni. Mondja a gyereknek, hogy "ha nem tudod kinyitni akkor az egy nagyon jó érzés lesz". Ezzel egy jutalmat is kap a gyerek tudatalattija. A gyerekek ebben a játékban verhetetlenek. Képzeletük annyira élénk, hogy valóban megélik, amit képzelnek.

Amikor kész, akkor elég annyit mondani, hogy "rendben, most már könnyen ki tudod nyitni a szemed". És persze ne fukarkodjunk a dicsérettel. Azt akarjuk, hogy felnőtt korára ne a "Hogy építsd az önbizalmad" kurzusok oszlopos tagja legyen.