Az önhipnózis egy erősen fókuszált tudati állapot, amely agyunk rejtett erőforrásait képes aktiválni. Azonban az nem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük! De kezdjük az elejénél.

Amint a "hipnózis" szó elhangzik, akár önmagában, akár "önhipnózis" formában, sokan összehúzzák a szemöldököket és azonnal valamilyen misztikus, ezo-szósszal nyakon öntött technikára gondolnak. Olyasmire, ami divatos a kétségbeesett szinglik és az "angyalokkal beszélgető" nagymamák körében.

Itt külön megemlíteném az egyik kedvenc mondatomat, amin már annyit derültem: "...és te hiszel az ilyesmiben?" Igen, hiszek. Sőt, az áramban is hiszek.

A másik véglet, akik előszeretettel gyűjtögetik a youtube önhipnózis hanganyagait, szuggesztióit és attól várják életük valamely problémájára a megoldást. Ez a hozzáállás már valamivel közelebb visz a célhoz, de még mindig hiányzik egy nagyon fontos, létfontosságú összetevő - a tudatalatti megértése.

Ebből levonhatjuk azt a kézenfekvő következtetést, hogy nagyon sokan egyszerűen nem tudják, mi az önhipnózis. Így akik kevésbé nyitottak azok vagy félnek tőle, vagy félmosollyal elintézik. Akik pedig nyitottak, azok nagyszerű alapról indulnak, ugyanis megnyílik előttük a lehetőség, hogy merítsenek a tudatuk rejtett erőforrásaiból.

Rengeteg elméleti iromány van a neten az önhipnózisról, így nem megyek bele az elméletbe. Lássuk a tapasztalatot.

Az önhipnózis, akárcsak a hipnózis egy természetes tudatállapot

Napi szinten megéljük.

Mikor?

Olvastál már úgy könyvet, hogy teljesen megfeledkeztél arról, hogy hol vagy vagy mennyi az idő?
Vagy moziban volt már úgy, hogy teljesen beleélted magad a filmbe, annyira, hogy észre se vetted, hogy kik ülnek melletted?
Bele voltál már merülve a munkába annyira, hogy nem hallottad, hogy hozzád szóltak?
Esett már meg veled, hogy megütötted magad, de annyira koncentráltál valami egészen másra, hogy nem is érezted és csak utólag vetted észre?

Ez már önhipnózis.

Szoktál-e a tv vagy laptop előtt bambulni úgy, hogy már igazán nincs is kedved nézni, de valahogy "beleragadtál"?

Ez az az esete a megváltozott tudatállapotnak (bizonyos fokig hipnózis), amikor már kicsúszott a kezed közül a fókuszod irányítása.

És itt van a bökkenő

Tehát megállapíthatjuk, hogy a nap során folyamatosan bizonyos mértékben változó tudatállapotban vagyunk. A fókuszunk hol kitágul, hol összeszűkül, akárcsak a szemünk esetében.

Csakhogy a probléma ott van, hogy észre sem vesszük, ahogy az időnk nagy részében a fókuszunk kicsúszik a tudatos irányításunk alól.

Ilyenkor a külső hatások veszik át az irányítást a figyelmünk felett. Az idegesen fel-alá járkáló főnökünk, a túl hangosan telefonáló kollégánk, a nyolcadjára ismétlődő tv reklám, az untig  ismert út menti óriásplakátok és így tovább.

Gyakorlatilag a külső és belső hatások hipnózisa alatt állunk.

A külső hatások mellett van két másik dolog is, ami átveszi a kontrollt a tudatunk fókusza fölött. Az egyik ezek közül a mi saját gondolataink.

Ez is egy formája a transznak. Jobb esetben rájövünk erre és megtanuljuk mi irányítani a gondolatainkat, ahelyett, hogy ők irányítanak minket. Pillanatnyilag a mi nyugati kultúránkban  a gondolatok "mindenhatóságába" vetett hit uralkodik, ami nem segít ebben.

"Gondolkodom, tehát vagyok."

/René Descartes

Ez önmagáért beszél. De szerencsére van élet a folyamatos gondolati zümmögésen túl is.

A nagy kihívás nem az, hogy minél több gondolatot préseljünk a fejünkbe, hogy attól aztán igazán éles eszű gondolkodónak érezzük magunkat, hanem az, hogy a gondolataink felett megőrizzük az uralmat. Tehát kikerüljünk a saját gondolataink önhipnózisa alól. Ez igazából a "ne a farok csóválja a kutyát" helyzet.

Erről van az online Tudatosság Kurzusban egy nagyon érdekes poszt. Katt ide!

A másik belső tényező, ami pillanatokon belül transzba tud minket vinni, azok a saját érzelmeink.

Kinek ne lenne ismerős a pillanat, amikor "vörös köd" borult a tudatunkra a méregtől, "kikeltünk önmagunkból" vagy "megfordult velünk a világ". Tehát erős érzelmek hatása alatt transzba kerülünk. Extrém esetben ez a transz akár olyan mély is lehet, hogy nem emlékszünk arra, ami történt.

Az érzelmekről egy érdekes poszt itt!

És megérkeztünk a tudatos önhipnózishoz

Az önhipnózis során megtanuljuk visszavenni az irányítást a figyelmünk fókusza felett és azt befelé fordítani.

Egyrészt ez egy nagyon kellemes élmény, másrészt meglepő, hogy a tudatunk milyen hatalmas erőforrásai nyílnak meg ezáltal a számunkra.

És egy általános tévhit

Sokan, még a szakemberek közül is, azt gondolják, hogy az önhipnózis az egyenlő a szuggesztiók hallgatásával.

Tehát ha van valami gondunk, például le akarunk fogyni, abba akarjuk hagyni a cigarettázást vagy egyéb függőségünket vagy meg akarunk szabadulni a fóbiáinktól akkor nincs más dolgunk, mint a kellő önhipnózis mp3-at letölteni, ellazulni és végighallgatni. A probléma pedig magától megoldódik.

Aki elkezd a saját tudatalattijával dolgozni, az hamar rájön, hogy ez nem egészen így működik.

A tudatalatti nem egy pendrive! Nem kezelhetjük úgy, mint egy üres merevlemezt, amibe beledobáljuk a nekünk tetsző szuggesztiókat és az egyszerűen végrehajtja azokat.

A valóságban a tudatalattiban rengeteg program van. Ha a szuggesztióink ütköznek a már elültetett programokkal, akkor a hatásuk ideiglenes lesz.

Ha önhipnózissal akarunk az életünkön javítani, akkor meg kell értenünk, hogy mit is csinálunk. Különben olyan, mintha egy banki számítógéphálózatot akarnánk átprogramozni egy "Legyél hacker 10 perc alatt" youtube videó alapján.

A tudatalattiról részletesebben itt olvashatsz. Mivel a téma lebilincselő, javaslom, tényleg kukkants bele.

Mi az erősebb, a szuggesztióink vagy a tudatalatti programok?

A választ az adja meg, hogy mi mögött van nagyobb energiatöltet.

Tegyük fel az adott probléma kényszeres evés és túlsúly, akkor meg kell vizsgálnunk milyen tudatalatti program hajtja. A tudatalatti fő szerepe és funkciója a védelem. A káros programok is a mi védelmünkben íródtak, akkor is, ha végeredményben megkeserítik az életünket. Ez azt jelenti, hogy a védelmi programunk csiszolásra szorul.

Tegyük fel a túlsúlyt okozó program a gyerekkorból jön, ahol a családban a szeretet kifejezése elsősorban étellel történt. Így a káros tudatalatti program a gyerekkori érzelmi hiányérzetből, a tekintélyszemélyek viselkedéséből és üzeneteiből táplálkozik. Ezek hatalmas energiák. A tudatalatti számára az evés egyenlő a szeretettel. Minél mélyebb a szeretethiány, az önmagunk iránti szeretet képtelensége, annál erősebb a tudatalatti késztetése arra, hogy ezt kiegyenlítse, kompenzálja. Ha azt tanították neki, hogy ezt az étellel megteheti, akkor meg is fogja tenni.

Ezzel szemben mi van a szuggesztióink vagy az éber tudat akarata mögött?

Tegyük fel egy szégyenérzet, egy elégedetlenség az alakunkkal. Ez további negatív érzéseket kelt önmagunk iránt, amivel éppen a tudatalatti védelmi funkcióját erősítjük, vagyis az evést.

Tehát ez ravasz helyzetet hozhat.

Mit tehetünk akkor a szuggesztiókon túl?

Itt kezdődik a nagybetűs ÖNHIPNÓZIS. Ez esetben már nem szimplán megkíséreljük lenyomni a tudatalatti torkán az általunk jónak vélt utasításokat, hanem elkezdünk vele kommunikálni.

Megértjük és az ő segítségét felhasználva átírjuk a káros védelmi programokat úgy, hogy azok a valódi problémánkat megoldják. Ez már a magas foka a megértésnek és a tudati energia használatának.

Ezzel elkezdődik egy együttműködés ezzel a rendkívüli erőforrással. Ha jobban belejövünk, akkor elképesztő mértékben megváltozhat az életünk. Rengeteg új lehetőség nyílik meg előttünk és ezt kár lenne kihagyni, pusztán lustaságból, félelemből az újtól vagy egyszerűen csak azért, mert az egonk elhiteti velünk, hogy mindent jobban tud. Nem igaz?